Mi is volt hivatalosan a neve annak a versenynek, amin részt vettél?
Drámaíróverseny.
Hol rendezik az ilyet?
A Budapesti József Attila Színházban.
Budapesten hol?
A Déryné közben.
Hanyadik alkalommal?
'94-ben rendezték az elsõt. Azóta minden évben, a magyar dráma napján, vagyis szeptember 21-én.
Kik vettek részt rajta?
Rajtam kívül Balla D. Károly és Szabó Palócz Attila. Mind utóállambeliek.
Kifogyott volna Magyarországon az ihlet?
Itt nincsenek földrajzi határok.
Katona jelen volt-e? Kisfaludy, Vörösmarty? Ki számít magyar drámaírónak...
Ezekre nem tudok válaszolni.
Mik a feltételek? Mennyi idõ áll rendelkezésre?
Öt óra alatt húsz flekk, hat szereplõ, egy felvonás.
Papírt adnak vagy számítógépet?
Számítógépet, Word szövegszerkesztõ programmal.
Van közönség vagy magányosan izzad a versenyzõ drámaíró?
Egy szobában voltunk, teljes magányban.
Nagyon izzad a lába Balla Dének?
Nem tudom.
Doppingoltak a többiek? Kávé, vörösbor..?.
Nem tudom. Mindenkinek volt egy asszisztense, bizonyos határokon belül bármilyen kérést teljesített.
Mi volt a téma, jelige, minek neveztétek?
Egy újsághírbol indultunk ki. Az illetéktelen behatoló, ez volt a hír címe, és arról szólt, hogy a Washingtonban tartózkodó indiai miniszterelnök rezidenciáján egy illetéktelen behatolót fogtak el a biztonságiak.
Mi a címe a te egyfelvonásosodnak?
Az illetéktelen behatoló
Mi köze annak a megadott idézethez?
A darabom arról szól, hogy a Washingtonban tartózkodó indiai miniszterelnök rezidenciáján egy illetéktelen behatolót fogtak el a biztonságiak
Kik a hõsök? Kik a 2000-es év hõsei?
A hat szereplõ: Charles, drámaíró, O'tillo, drámaíró, Láng Zsolt, drámaíró, Pincér, Biztonsági ember, Illetéktelen behatoló, Terézia nõvér, Csecsen házaló.
Mást írtál volna, ha más idézetet kapsz?
Gondolom, egyesek már eldöntik magukban, milyen helyzetet körülbelül hogyan írjanak meg, aztán a felolvasott szövegbõl mindössze aktualizálják.
Te is így csináltad?
Ha más hírt kapok, mást írtam volna. Én csak azt döntöttem el elore, hogy mi lesz az elso mondatom. És úgy is lett.
Mi volt az elsõ mondatod?
A kurva anyjukat, elmentek.
Mi volt az utolsó mondatod?
Hamlet, dán királyfi atyja szellemével találkozott.
Ezt az utolsót ki mondja?
O'tillo, drámaíró.
Mirõl írt Balla, mirõl írt a harmadik, ki is volt még?
Balla D. darabjának budapesti, Szabó Palóczénak amerikai helyszíne volt.
Ismered a magyarországi valóságot annyira, hogy drámát írj róla? Drámát vagy akármit?
Igen. Talán a német vagy a francia valóságot is. De pl. az izlandit is ismerem annyira, hogy megírjam. Meg is írtam, és az izlandiak magukra ismertek.
Hogyan került valaki drámíró versenyre? Jelölik? Jelentkezik?
Meghívtak.
Drámaíró vagy?
Többnyire regényeket írok. Ritkábban drámákat is.
Korábban mit írtál?
Én mindössze a mesedrámáról tudok. Vagy amit annak prezentáltak. Tizenöt évvel ezelott mimodrámákat írtam, azokat mutatták be.
Hát persze! Mi közöltünk belõlük az Ifjúmunkás Irodalmi Mellékletében. Még díjat is osztottunk neked értük. Emlékszem utazótáskád narancssárga színére,annyira idegen volt szerkesztõségünk hidegbordó díványán. Egészen megbontotta a szigorú rendet... De térjünk vissza a mesékhez!
A tavaly A rúkmadár címû darabomat adták elõ. Erdélyi játék, így szerepelt a mûsorfüzetben.
Hol mutatták be?
Kolozsváron.
Mi történt a pályamunkákkal? Felolvasták budapesti színészek?
Este héttõl a József Attila Színházban bemutatták.
Ki adta ki a könyvet a három drámával?
A Color Print kiadó.
Hányan vették? Siker volt?
Száz számozott példányt adtak ki. Mind elfogyott.
Nagyobb sikered volt ezzel a munkáddal, mint regényfolyamod elsõ kötetével.
Másnap többen is felismertek a pesti utcákon, és autogramot kértek. Ti. a tévéhíradó is beszámolt az eseményrol.
Ki nyerte meg a drámaíróversenyt?
Én.
Hazavitted a koszorút? Könyveket és egy zenegépet vettem az árából.
Szerzõdést hányan kötöttek veled? Úgy értem, daraboddal avatják fel az új Nemzetit. Vagy mi lesz az: Magyar Színház?
Ketten kértek darabot, két pesti színház. de most vissza a regényhez, csak azután...
Kérdéseket tett fel: Gergely Tamás